„Iskolatej másképp” – társadalmi felelőségvállalás program Lactis termékekkel

A program célja:

Tejterméket biztositani a gyermekeknek, a Lactis 330-as termékeinek a forgalmából.
Minden 330-as Lactis-os joghurt, sana, vagy kefir eladása után fél pohár (azaz 100 ml) tejet juttatunk el a
gyermekotthon lakóinak. A tejtermék ellátást partnerünk, a Dévai Szent Ferenc alapitvány
gyermekotthonjai kapják. Bentlakó házaik többek között Tusnádon, Szovátán, Csiksomlyón, Gyergyóban,
Kovásznán és Marosvásárhelyen vannak. (www.magnificat.ro)

A program rövid története:

Az ötlet az állami iskolatej program teljesitésének több éves tapasztalataiból született. Látva az állami
iskolatej program hiányosságait, felmerült bennünk a kérdés, hogy nem csinálhatnánk-e mindezt az
állam nélkül, jobban, gazdaságosabban, változatosabban és környezetkimélőbben ?!
Feltételes válasz volt a helyes, állam nélkül lehet, de segitség nélkül nem, ugyanis nem fenntartható.
Kitaláltuk, hogy piacra dobunk egy terméket, és ennek a forgalmából megfinanszirozható lesz a program.
A vásárlókat hivjuk segitségül a következő üzenettel: “Ha a Lactis 330-as termékét veszed tizóraira
hozzájárulsz, hogy a gyerekek is egészséges tejet tizóraizzanak”
Reklám helyett a társadalmi felelőségvállalás, reklámköltség helyett ingyen tizórai a gyermekeknek.
Célunk megteremteni a kapcsolatot, a csoportidentitást a helyi fogyasztók és a gyermekek között. Elérni
egy közösség alapú üzleti modell kialakúlását, amiben részt vehetnek a fogyasztók is. A megvásárolt
termék árának egy részével (10%) segitik a gyermekeket, biztositják a gyermekek részére a folyamatos
ellátását a számukra oly fontos egészséges tejtermékeket.

Iskolatej Másképp program főbb jellemzői:

Egészséges és változatos (8 féle)tejtermékekkel látjuk el a gyermekotthon konyháit !
Helyi terméket, szállitunk a helyi termelőtől, helyi összefogással!
Környezetkimélő módon, ömlesztett kiszerelésben, minimális csomagolóanyaggal !
Minimális szállitási költséggel, az utunkba eső otthonokhoz, állandó ellátást biztositva !

Hosszú távú célt követünk, a 330-as termékeink forgalmának növekedésével hosszú távú ellátást
szeretnénk biztositani a Dévai Szent Ferenc alapitvány gyermekeinek. Ugyancsak hosszú távú célunk a
program kiterjesztése más partner cégekkel egyéb élelmiszerek biztositásának céljából a
gyermekotthonok számára.

Célközönségünk: – tudatos fogyasztók

A célközönségről és az átalakúló, tudatos vásárlói magatartásról
Mára már átalakúlóban a marketing, a fogyasztónak egyre job rálátása van az abszolut minőségre, több
információ birtokában pontosabban dönt, nehezebb befolyásolni, gyengűl a márkahűség. Egyre
nehezebb a fogyasztói bizalom megszerzése, a lojalitás megtartása. A hitelesség az átláthatóságon
alapszik, ami azt jelenti, hogy a tényleges értékeket és csak azokat hagyhatjuk meg a terméken,
leegyszerűsítve, hihetően, és átláthatóan bemutatva. A célcsoportok már nem pszichográfiai rétegek,
hanem azonos értékrendel rendelkező csoportok. Megjelennek a tudatos vásárlók, akik a termékkel
való értelmes kapcsolatot keresik. Ők képeznék a célközönségünket !
Manapság a márkák egyre nehezebben tudnak funkcionálisan különbséget tenni maguk között. Számos
márka üzleti értékét elsősorban társadalmi tartalma adja. Az a legerősebb márka, amelyiknek
legmagasabb a társadalmi értéke, amely fantasztikus márkatörzseket képes létrehozni. Mára már a
márkák célt teremtenek, értelmet adnak az életünknek, sok esetben erkölcsi útmutatók.
Programunkal erkölcsi útmutatást vállalnánk fel, termékeinkel azt segitenénk !

Üzenetünk a vásárlókhoz:

“A Lactis 330-as termék vásárlásával te is hozzájárulhatsz, a gyermekek tizoraijához”

Lactis SRL
Descoperiți excelența în arta produselor lactate cu fabricantul nostru de produse din lapte.
Nr. Reg. Com.: J19/937/1994
Cod fiscal: RO6348668
Contact
  • 0744 559 221
  • office@lactis.ro
  • Odorheiu Secuiesc,
    (strada Bethlenfalvi út, nr. 31)
Lactis SRL © 2025. All Rights Reserved. Design and Development by Highsoft Solutions